Tavaszi kúra

A hagyományos természetgyógyászatban a rég kipróbált tavaszi kúra fontos helyet foglal el. Régebben, amikor az emberek többsége paraszt és mezőgazdasági munkás volt, és ebből kifolyólag túlnyomórészt fizikai munkát vé­gezvén közelebb érezte magát a természethez, a tél az el­mélkedés, a nyugalom és a pihenés időszaka volt.

Mi­helyt beköszöntött a tavasz, az emberek újból aktívak, se­rények lettek. Addigra a testet is fel kellett készíteni az új tevékeny szakaszra. Ehhez mindig a füvek, fák és vadon termő zöldségfélék első zsenge hajtásait használták föl, s anyagcsere-élénkítő hatásukat többszöri szaunázással és „gőzfürdőzéssel fokozták.

Mi — mai emberek — már alig igazítjuk életmódunkat a természet ritmusához. Akár tél van, akár tavasz, a menedzser, a titkárnő és a könyvelő az irodában ül, és egyaránt mozgásszegény életmódot folytat. A munkások és szakemberek azonos időpontban kezdik a műszakot, függetlenül attól, mikor kel lel a nap. Testünk vegetatív rendszere azonban érzékenyen reagál az időjárás és az év­szakok változásaira. Ekkor jóval érzékenyebbek, és fogé­konyabbak vagyunk a hűléses betegségekre. Tehát mind­azt a segítséget meg kell adni testünknek, ami megkönnyíti számára, hogy hozzáidomuljon az új évszakhoz.

Nagy csalán

(Urtica dioica)

Nézetünk szerint a nagy csalán a legerősebb „vértisztító" növény. Kiűzi a testből a mérgeket, ugyanis feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat, és ezzel egyide­jűleg a vesét fokozottabb vízkiválasztásra serkenti. Ebből következik, hogy a friss vagy szárított csalánból főzött tea a teljes emésztőcsatornát is tisztítja és fokozza a szervezet védekező erejét. Hosszú távú alapterápiaként allergiák és bőrbetegségek, kísérő terápiaként pedig mindennemű reumatikus megbetegedés és köszvény kezelésére ajánl­juk. Több olyan esetet ismerünk, amikor a szénanátha egy-két év alatt teljesen elmúlt, csupán azáltal, hogy a pá­ciens novembertől áprilisig naponta csalánteát ivott. Hogy a csalánteának cliuretikus (vízhajtó) hatása van, azt magunkon is könnyen megfigyelhetjük; az alkalmazás első napjaiban a vizelet is gyakran sötétebb színű, és erős szagú. A kőképződésre hajlamos emberek igyanak rend­szeresen csalánteát, hogy idejében kiválasszák a vesehomokot. A vizelethajtó hatás kapcsán megemlíthetjük, hogy a kifejlett növénynek enyhe húgyszaga van.

Belső alkalmazás

Felüdülést jelent szervezetünknek, ha tavasszal a csalán zsenge, fiatal leveleit főzelékként fogyasztjuk. Akkor még nem csíp, s a spenóthoz hasonlóan hasábburgonyával vajban megpárolhatjuk, s egy kis tejszínnel ízesíthetjük. Burgonyával tálalva nemcsak kitűnő íze van, hanem az emésztőszerveknek is érezhetően jót lesz. Azonban sem­mi esetre sem szabad túllőni acélon. Ismerünk egy fiatal­embert, aki a tavaszi csalánkúra nyomán érzett eufóriá­jában öt napon keresztül csalánfőzeléket eveit, mire heves vesegörcsöt kapott. Nyilvánvaló a túladagolás! Csalánfő­zeléket csak hetenként egy alkalommal szabad fogyaszta­ni, és azt is csak tavasszal, amíg a zsenge leveleknek nincs „csípős" ízük.

A teának kevésbé intenzív a hatása, ezért nyugodtan ihatjuk naponta egy fél éven keresztül, hacsak nem ödémát, vizenyőt akarunk vele kezelni, amely elégtelen szív- és veseműködés következtében keletkezett. Mindeneset­ől  itt is ügyelni kell a helyes adagolásra: 3—5 csésze na­ponta.

A csalán sok vasat is tartalmaz, ezért elősegíti a vérképzést. Svédkeserű-gyógyfűkeverékkel kombinálva a csalántea igen hatásos fegyver mindennemű méreggel szemben, ami a táplálkozás és a környezet­szennyeződés során jut a testünkbe.

Külső alkalmazás

A csalán külsőleg is alkalmazható. Először: gyökeréből alkoholos kivonással hajvizet lehet előállítani, amely fo­kozza a fejbőr vérellátottságát és megszünteti a korpásodást. Másodszor: szerfölött bölcs dolog ízületi és izomfáj­dalmakat, valamint izomgörcsöket csalánnal bedörzsöl­ni vagy csalánköteggel csapkodva kezelni. A hatás ugyanolyan, mint a természetgyógyászat más „levezető" módszereinek esetében (pl. a spanyollégy-tapasznál vagy a dr. Karl Baunscheidt (1809—1874) által javasolt bőringerlési eljárásnál, amikor az akupunktúrás szúrások helyét ingerlő olajjal — Baunscheidt-olajjal — dörzsölik be): a bőr erősen ég, miközben ideiglenesen kipirosodik és megduzzad. Ilyenkor a bőrszövet sok vért kap, és a reumatikus fájdalmakat kiváltó esetleges lerakódások és gyulladások belülről szüntethetők meg. Noha ez a terá­pia nem mindenkinél alkalmazható, a természetgyógyá­szatban az ilyen biológiai levezető és átalakító eljárások fontos szerepet játszanak.

Gyermekláncfű
(Taraxacum officinák)

A gyermekláncfüvet mint gyógynövényt, már az ókorban nagyra értékelték. A középkori fűvészkönyvekben pedig részletesen leírják. A 13—14. században Herba urinaria néven került a krónikákba. Vizelethajtó tulajdonságain túl, hatékony eszköz emésztési panaszok — telítettségi ér­zés és felfúvódás — esetén. Több gyógynövény-szakember véleménye szerint különleges hatása van a hasnyál­mirigyre.

Április végén, május elején, mielőtt a fák virágozni kezdenének, a mezőket ellepi a gyermekláncfű világos- sárga virága. Különösen a legelőkben gazdag Bajoror­szágban lenyűgöző a sárgára pettyezett mezők látványa.

Belső alkalmazás

A gyermekláncfű általános salaktalanító hatását tekintve alig marad el a csalántól. Szintén azon tavaszi növények közé tartozik, melyek gyógyító ereje frissen fogyasztva a legintenzívebb. Az a szokás, hogy a gyermekláncfű friss hajtásait salátaként egyék, Franciaországból származik, ahol az ínyencek e vadon termő saláta érdekes, kesernyés ízét mindig nagyra becsülték. Hogy vízhajtó hatását is is­merték, azt a növény népies francia neve — Pissenlit — is bizonyítja. Saarvidéki német szomszédaik is „ágybahugyozónak" hívják. A termesztett gyermekláncfű ma már két változatban is kapható a piacon. A vadon termőnek mindenesetre erősebb és keserűbb az íze.

Többek között azt is kimutatták, hogy a gyermeklánc­fű serkenti az epenedv-termelést és elhárítja az epekiválasztás zavarait.

A svédkeserűről részletesen kifejt­jük, hogy minden „keserű" anyag izgatja a májat. Jó pél­da erre a gyermekláncfű, mivel az elsősorban keserű anyagokat tartalmaz.

Szervezetünk méregtelenítésében a májnak kulcsszerepe van: itt dől el, mely anyagokat kell kiválasztani, el­raktározni, átalakítani vagy újra felépíteni. Májunk alap­vetően meghatározó, ha diétás kúrát tartunk, mivel bizo­nyos mértékig az a feladata, hogy szervezetünk minden elhanyagolt, szennyezett „zegét-zugát kitakarítsa". Ehhez bizonyos támogatásra van szüksége, például egy gyermekláncfűből vagy annak gyökeréből főzött tea révén. Mivel e tea íze nem éppen kellemes, azt ajánljuk, hogy vegyítsék más füvekkel, és így „fokozzák" vértisztító, valamint máj- és epeműködés serkentő tulajdonságait. A gyermekláncfű hatása eredendően anyagcsere-serkentő és -átalakító, ezért a teát kísérő terápiaként hasz­nálják ischias, derékfájás, reuma és arthritis (ízületi gyul­ladás) esetén. A népi tudatban elterjedt, hogy a gyermekláncfű szára és virága mérgező. Ez nem igaz, de talán azzal magyarázha­tó, hogy a növény szára, ha lelépik ragacsos, tejszerű fehér nedvet választ ki, ami barna foltot hagy a ruhán és a kézen. Valójában a növény minden része — levél, szár, vi­rág és gyökér — gyógyhatású és nagyon hasznos.