LEV TOLSZTOJ
Hosszú időn keresztül azt hitték az orvosok, hogy a meghűléses megbetegedéseknek és általában a fertőző betegségeknek a baktériumok és vírusok elszaporodása az oka. Ennek következménye lett az antibiotikumokkal való visszaélés, amely az iparilag fejlett nemzeteknél, mindenekelőtt azonban az amerikai népnél helyrehozhatatlan egészségkárosodást okozott
— pl. a Candida albicans elterjedését (ezek sarjadzó gombák, a fertőző szájpenész legfőbb kórokozói) valamint utókövetkezményként az allergiás megbetegedések túlzott elszaporodását. Az ellenséges mikroorganizmusok elpusztításának és távoltartásának olthatatlan vágya sok orvos és páciens tudatában még mindig az antibiotikumokkal való visszaéléshez vezet. Pedig ma már tudjuk, hogy távolról sem a baktériumok és vírusok jelenléte, hanem szervezetünk védekezőkészsege dönti el azt, hogy megfertőződünk és megbetegedünk-e vagy sem. Claude Bemard francia kutató, fiziológus egyébként már 100 évvel ezelőtt azt mondta: „A kórokozó semmi, a környezet a minden.'" Ami azt jelenti, hogy a kórokozó nem fontos, a talaj számít, ahol elburjánozhat.
Az AIDS és a rák korában végre eljutottunk annak felfedezéséhez, hogy a tartós egészségi állapot immunrendszerünk reakcióképességétől függ.
— pl. a Candida albicans elterjedését (ezek sarjadzó gombák, a fertőző szájpenész legfőbb kórokozói) valamint utókövetkezményként az allergiás megbetegedések túlzott elszaporodását. Az ellenséges mikroorganizmusok elpusztításának és távoltartásának olthatatlan vágya sok orvos és páciens tudatában még mindig az antibiotikumokkal való visszaéléshez vezet. Pedig ma már tudjuk, hogy távolról sem a baktériumok és vírusok jelenléte, hanem szervezetünk védekezőkészsege dönti el azt, hogy megfertőződünk és megbetegedünk-e vagy sem. Claude Bemard francia kutató, fiziológus egyébként már 100 évvel ezelőtt azt mondta: „A kórokozó semmi, a környezet a minden.'" Ami azt jelenti, hogy a kórokozó nem fontos, a talaj számít, ahol elburjánozhat.
Az AIDS és a rák korában végre eljutottunk annak felfedezéséhez, hogy a tartós egészségi állapot immunrendszerünk reakcióképességétől függ.
Az emberi test immunrendszere
Testünk immunrendszere egy pontosan működő „elhárítórendszer", amely biztosítja, hogy a szervezetet ne árasszák el tartósan idegen testek és kórokozó csírák (baktériumok, vírusok, gombák, élősködők). Az „ellenség" nem csak kívülről támad: a test belsejében is vannak elhalt vagy elöregedett sejtek (ráksejtek), amelyeket az immunrendszernek ki kell küszöbölnie. Immunrendszerünk nélkül nem tudnánk élni és nem lenne a gyógyulási és felépülési folyamat sem. Éppen ez az oka, hogy korunk legfenyegetőbb betegségei éppen azok, amelyeknél a szervezet saját „elhárítórendszere" jelentősen meggyöngül, megrendül vagy teljesen elpusztul.
Immunrendszerünk specifikus és nemspecifikus részre oszlik. A specifikus immunrendszer jellegzetes antitestet termel egy pontosan meghatározott „betolakodó" ellen. Mivel az immunrendszer sajátos „emlékezettel" bír és képes arra, hogy egy sejtet mint testidegen ellenséget azonosítson, az ugyanazon kórokozó által okozott ismétlődő fertőzés esetében azonnal ártalmatlanná tudja azt tenni. Ez az oka annak, hogy például a gyermekbetegségeket csak egyszer kapjuk meg életünk során. Az oltások is ilyen mechanizmus alapján hatnak. Az úgynevezett aktív oltáskor legyengített kórokozókkal szándékos fertőzést okozunk, s ennek hatására meghatározott antitestek képződnek. Tudnunk kell azonban, hogy a kórokozók gyakran változtatni képesek szerkezetüket, így a mai kialakult antitestek „emlékezet híján" hatástalanok maradnak. Ez azonban megint nem olyan egyszerű dolog, hiszen a betegségek kórokozói között nemcsak azonnal felismerhető „katonák" vannak, hanem „kémek" és különleges „ügynökük" is. Ez utóbbiakhoz tartoznak a vírusok, amelyek megváltoztatják felületüket, azaz mintegy új öltözetben jelennek meg. Igen, a vírusok a testsaját sejteket trójai falóként használják, hogy belopakodjanak a testbe és ott elszaporodjanak. Ezekkel a kórokozókkal szemben a specifikus immunrendszer tehetetlen. Még egy jelentős hátránya van: nagyon lassan működik. Első fertőzés esetén teljes hatását csak az ötödik — tizennegyedik nap után fejti ki.
Ha azonban a testet olyan vírusok vagy kórokozó csírák fenyegetik, amelyek — mint a meghűléses megbete- gedések esetében — a betegséget csak a fertőzés után 18— 48 órával robbantják ki, akkor „villámháborút" kell ellenük indítani. Ez esetben kerül előtérbe a nemspecifikus immunrendszer. Fő „ügynökei" a „speciálisan kiképzett" fehérvérsejtek, az úgynevezett makrofágok. Ezek mint állandó védőosztagok úgyszólván szemmel tartják a kórokozó csírák behatolását és rövid úton felfalják azokat. Minél gyorsabban leküzdik a betolakodókat, annál kisebb a megbetegedés veszélye, azaz a gyulladás, fájdalom és egyéb panaszok jelentkezése.
Immunrendszerünk specifikus és nemspecifikus részre oszlik. A specifikus immunrendszer jellegzetes antitestet termel egy pontosan meghatározott „betolakodó" ellen. Mivel az immunrendszer sajátos „emlékezettel" bír és képes arra, hogy egy sejtet mint testidegen ellenséget azonosítson, az ugyanazon kórokozó által okozott ismétlődő fertőzés esetében azonnal ártalmatlanná tudja azt tenni. Ez az oka annak, hogy például a gyermekbetegségeket csak egyszer kapjuk meg életünk során. Az oltások is ilyen mechanizmus alapján hatnak. Az úgynevezett aktív oltáskor legyengített kórokozókkal szándékos fertőzést okozunk, s ennek hatására meghatározott antitestek képződnek. Tudnunk kell azonban, hogy a kórokozók gyakran változtatni képesek szerkezetüket, így a mai kialakult antitestek „emlékezet híján" hatástalanok maradnak. Ez azonban megint nem olyan egyszerű dolog, hiszen a betegségek kórokozói között nemcsak azonnal felismerhető „katonák" vannak, hanem „kémek" és különleges „ügynökük" is. Ez utóbbiakhoz tartoznak a vírusok, amelyek megváltoztatják felületüket, azaz mintegy új öltözetben jelennek meg. Igen, a vírusok a testsaját sejteket trójai falóként használják, hogy belopakodjanak a testbe és ott elszaporodjanak. Ezekkel a kórokozókkal szemben a specifikus immunrendszer tehetetlen. Még egy jelentős hátránya van: nagyon lassan működik. Első fertőzés esetén teljes hatását csak az ötödik — tizennegyedik nap után fejti ki.
Ha azonban a testet olyan vírusok vagy kórokozó csírák fenyegetik, amelyek — mint a meghűléses megbete- gedések esetében — a betegséget csak a fertőzés után 18— 48 órával robbantják ki, akkor „villámháborút" kell ellenük indítani. Ez esetben kerül előtérbe a nemspecifikus immunrendszer. Fő „ügynökei" a „speciálisan kiképzett" fehérvérsejtek, az úgynevezett makrofágok. Ezek mint állandó védőosztagok úgyszólván szemmel tartják a kórokozó csírák behatolását és rövid úton felfalják azokat. Minél gyorsabban leküzdik a betolakodókat, annál kisebb a megbetegedés veszélye, azaz a gyulladás, fájdalom és egyéb panaszok jelentkezése.
(Echinacea anguslijolia és purpurea)
A gyógynövénygyógyászat egy sor olyan gyógynövényt ismer, amely pontosan a szervezet védekező funkciójának erősítését eredményezi. A legismertebb ilyen gyógynövény a kasvirág (Echinacea purpurea és Echinacea an- gustifolia). A legújabb kutatások eredményei alapján az Echinacea palliola-t is alkalmazzák. Bár ezek a növények nem tartoznak a népi gyógyászat hagyományos gyógynövényei közé, mivel csak viszonylag rövid idő óta ismertek, mégis sok mindent tudunk hatásmechanizmusukról. Az utóbbi évtizedekben ugyanis nagyon intenzív kutatások folynak az Echinaceaval kapcsolatban.
A kasvirág Észak-Amerikából származik. Leveleit és gyökereit már az indiánok is felhasználták a legkülönbözőbb sérülések gyógyítására. Európában a kasvirág vadon nem terem, ezért sok kertben szép és mutatós dísznövényként nevelik. Virágai hosszú hónapokig díszlenek. Gyógyászati célokra is nagy mennyiségben termesztik. Hol a gyökerét, hol az egész növényt („herba") használják fel, ezekből alkoholos kivonatot készítenek (a hígított kivonat — tea — ehhez viszonyítva nem ad kielégítő eredményt).
A kasvirág Észak-Amerikából származik. Leveleit és gyökereit már az indiánok is felhasználták a legkülönbözőbb sérülések gyógyítására. Európában a kasvirág vadon nem terem, ezért sok kertben szép és mutatós dísznövényként nevelik. Virágai hosszú hónapokig díszlenek. Gyógyászati célokra is nagy mennyiségben termesztik. Hol a gyökerét, hol az egész növényt („herba") használják fel, ezekből alkoholos kivonatot készítenek (a hígított kivonat — tea — ehhez viszonyítva nem ad kielégítő eredményt).
Belső alkalmazás
A kasvirága nemspecifikus immunrendszert képes aktivizálni és erősíteni. Mind az állatkísérletek, mind a klinikai vizsgálatok bebizonyították, hogy az Echinacea gyökeréből és az egész növényből készített friss kivonat fokozza a fehérvérsejtek működését. Ezáltal gyakran sikerül betegséget megakadályozni vagy legalábbis az időtartalmát jelentősen lerövidíteni ill. a tünetek hevességét enyhíteni. Természetes hatású immunstimulánsként működik, amely indirekt módon hat a meghűléses fertőzések és megbetegedések esetében, miközben aktivizálja a test saját védőerőit. Éppen ezért fontos, hogy influenzás fertőzés esetében ugyanolyan gyorsan reagáljunk, és azonnal vegyünk be Echinacea cseppeket. Még jobb, hogy ha közvetlenül a megfertőződés előtt „csúcsformába" hozzuk a nemspecifikus immunrendszert. Ha az irodában vagy a környezetünkben szipognak és prüszkölnek, ha az iskolából sok gyermek hiányzik vagy valamelyik családtagunk hirtelen időváltozáskor különösen levertnek érzi magát, a tiszta Echinacea-tinktúrát ajánljuk. Igen gyakran keverik a kasvirág-kivonatot más növényi tinktúrákkal és azt alkalmazzák egyéb homeopatikus készítmény-kombinációkban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése