Bár a gyógytea a legismertebb módja a gyógynövények alkalmazásának, távolról sem ez az egyetlen és minden esetben legjobb felhasználási lehetőség. A további fejezetekben azt tárgyaljuk, hogy milyen sok módja van a gyógynövények felhasználásának, alkalmazásának. A terápia sikere a helyes választástól függ: nagyon sok gyógynövény tinktúra (azaz alkoholos extraktum) formában a leghatásosabb (pl. a hegyi árnika).
Egyes növények fürdő vagy inhalálás formájában hatnak kedvezőbben, kiváltképp a nagy illóolaj tartalmú gyógynövények (pl. a kakukkfű).
Ismét más növények külsőleg alkalmazhatók a leghatásosabban, kenőcs vagy gyógyír (pl. a körömvirág) vagy olajos olajos kivonat (pl. az orbáncfű) formában. Vannak növények, amelyek belsőleg alkalmazva veszélyesek, külsőleg viszont gyógyító hatásúak (pl. az árnika).
Más gyógynövények akkor fejtik ki legjobban hatásúakat, ha vizes borogatásként alkalmazzuk őket (pl. a svédkeserű), ismét mások pedig száraz borogatás formájában (pl. a kamilla).
Vannak olyan gyógynövények is, amelyek akkor a leghatásosabbak, ha frissen fogyasztjuk őket: salátának, (friss) főzeléknek (pl. a csalán). Előfordul, hogy egy és ugyanazon növény az extraktálástól függően más és más hatással bír: másként hat, ha pl. vízzel teaként, megint másként, ha alkohol-víz elegyével tinktúraként, megint másként, ha növényi olajjal kivonatolják (pl. az orbáncfű). Mindez a gyógynövénygyógyászat évezredes tradícióiból szerzett tapasztalat. Aki a gyógynövényekkel kapcsolatban csak a teákra gondol, csak felületesen ítéli meg azokat.
Belső alkalmazási mód: a gyógytea
Kezdjük a legegyszerűbbel: a továbbiakban a teakészítés néhány alapszabályával ismerkedünk meg. Gyógyszerészetileg a tea növényi részekből álló hígított extraktumnak (kivonatnak) tekintendő, amelyben a hatóanyagokat igen pontos adagolásban forró vízben kioldjuk. Amikor én a növényeimet lobogó forró vízzel leforrázom, a gyógyszerész ezt forróvíz-infúziumnak nevezi. Amikor a növényeket hideg vízzel öntöm le, néhány óráig vagy egy éjszakán át állni hagyom, majd iható hőmérsékletűre felmelegítem, a gyógyszerész számára ez a hidegvíz-infúzum. Bizonyos növények esetében kívánatos, hogy ezen a kissé hosszadalmasabb módon készüljön az extrahálás (kivonatolás), nehogy a túlzott hőhatásra bizonyos, erre érzékeny anyagok szétroncsolódjanak (pl. a papsajt nyálka- anyagai. Ily módon alkalmasint elkerülhető, hogy a mérgező vagy nem kívánatos hatóanyagok kioldódjanak (pl. a fagyöngyből a viscotixin). Néha a kemény részeket (gyökereket, kérget, fás részeket) kell extrahálni. Ilyen esetben először hideg vízben megpuhítjuk, majd felforraljuk ezeket. Ez az eljárásmód a főzet készítés. Könyvünk összes receptjénél és a felhasználási módoknál mindig az adott esetben legcélszerűbb elkészítési formát adjuk meg. Azokban az esetekben, amelyeknél nincs külön feltüntetve az elkészítési utasítás, mindig az egyszerű forróvíz-infúziumot alkalmazzák.
A gyógynövényeket friss vagy szárított formában használjuk tea készitéshez, ahol is érvényesül az alapszabály: minél vékonyabb és puhább a növényi rész, annál rövidebb az extrahálási idő; minél keményebb, áthatolhatatlanabb a növényi rész, annál hosszabb és/vagy annál forróbb a kivonat.
Ha pompás illatú bodza virágteát akarunk kapni, elegendő lobogó vízzel leforrázni a növényt, majd három percig állni hagyni. A mezei zsurlóból és borókabogyóból készülő vese-, és húgyhólyagtea megfelelő extrahálásához már tíz percig kell állni hagyni a növényeket leforrázás után. Ha csipkebogyóból akarunk erős teát készíteni, akkor a bogyókat tíz percen keresztül kell a vízben forralni, hiszen a növény magja rendkívül kemény. Ez esetben a magas hőmérséklet fokozza az extrakciót. Ha hatásos máj-, epeteára van szükségünk, amely nagyrészt keserű gyökerekből — angyalgyökérből és lándzsás útifűből — készül, ajánlatos a teát egy éjszakán át áztatni és reggel gyorsan újra felforralni. Ebben a példában az extrakció időtartama nő. A kész teakeverékeket rendszerint keményebb és lágyabb, azaz könnyebben ill. nehezebben kivonható részekből állítják össze, ezért közepes extrahálási időt kell választanunk.
A teát legegyszerűbben egy pamutból készüli teaszűrő háló segítségével készíthetjük el. A drótkeretre szerelt hálói a csészébe vagy kannába lógatjuk, s azt néhányszor megmártjuk a vízben. Az extrakciós idő leteltével a növényeket hálóstól kiemeljük a teából. A „teatojás" használatát nem tanácsoljuk, mert ebben a növények túl szorosan préselődnek össze, s a víz okozta térfogat növekedés következtében a hatóanyagok nem képesek kellően kioldódni. Nemcsak a tea színéről van szó, hanem inkább arról, hogy a legfontosabb hatóanyagok kerüljenek az oldatba. A sötét szín azt jelenti, hogy a növényekből sok hatóanyag kioldódott, de nem feltétlenül azok, amelyekre az adott terápiához szükség van.
További fontos alapszabály, hogy a teát amíg ülepszik, egy fedővel vagy egy kistányérral takarjuk le. Az illóolajok és egyéb hatóanyagok különösen illékonyak, de lefedve nehezebben szöknek el. A fedél aljára kicsapódott csöppeket leszűrve adjuk hozzá a kivonathoz.
Az alapszabály: egy csésze vízhez (=150 ml) egy-két púpozott teáskanálnyi növényt számítunk. A víz a tea esetében hármas szerepet játszik: elsősorban víz az extrakciós alany, másodsorban ez a hordozóanyag (vagyis a víz „szállítja" a kioldódott anyagokat), harmadsorban az emberi testben mint öblítőszer működik. A bélbolyhok a teaoldatot hatóanyagaival együtt igen könnyen és gyorsan asszimilálják, olyan betegségstádiumban is, amikorra táplálékfelvétel nehézségekbe ütközik. Egyébként ismert tény a természetgyógyászatban az is, hogy a legtöbb ember túl kevés folyadékot vesz magához. Hogy biztosítani lehessen az emésztő- és szövetnedvek állandó átmosását, naponta legalább 2—3 liter folyadékot ajánlatos fogyasztani. A gyógyteákat kb. tizenöt perces időközönként — forrón vagy melegen — kortyonként célszerű inni. Ily módon a test negyedóránként reagál egy-egy korty teára és ezáltal arra kényszerül, hogy a káros hatásokat saját erejéből küszöbölje ki. A legcélszerűbb, ha reggelenként meghatározott mennyiségű teát elkészítünk és azt napközben termoszban tároljuk.
Mivel minden egyes gyógynövény más összetételű és felépítésű, ésszerű a különböző növényeket a teakeverékek készítésekor kombinálni. Minden egyes növény különböző módon hat a szervezet meghatározott funkciózavaraira. Egy hagyományos köhögés elleni tea csupa olyan növényt tartalmaz, amely a tüdőre, a hörgőkre és a nyálkahártyára is hat, de az egyik alkotórész nyálkaoldó, a másik ingercsillapító, a harmadik köptető, a negyedik nyugtató, az ötödik immunfokozó, a hatodik fertőtlenítő hatású. Itt mutatkozik meg a gyógyszerész vagy a gyógynövény szakember művészete: az optimális receptúra összeállításában. Egy jó tanács a gyakorlati felhasználáshoz: a keveréket használat előtt erősen rázzák össze vagy „keverjék" meg.
Még ha a gyógyító hatás elsőbbséget is élvez, törekedjünk arra, hogy a lehetőségekhez képest kellemes ízt adjunk teánknak. Mit érünk vele, ha a tea ugyan hatásos, de förtelmes az íze és az ember nem képes rávenni magát a rendszeres fogyasztásra. Egy epe- vagy májtea esetében a sok keserű anyagot tartalmazó főzetet ki kell egészíteni nagyobb élvezeti értékű, kevésbé „célzott" hatású alkotórészekkel (pl. szeder- vagy málnalevéllel). Nem közömbös a teakeverék színe sem, ezért a kellő színhatás elérése érdekében úgynevezett színező- drogokat (körömvirág- és búzavirágszirom) adnak hozzá.
Minden teát ízlés szerint lehet édesíteni, kivéve azokat, amelyeknél ezt külön jelzik. Mint egészségüket védő kor- édesítése társaink többsége, a cukorral szemben mi is előnyben részesítjük a mézet, a juharszirupot vagy a gyümölcslevet. Gyakran egy-két csepp frissen kifacsart citrom- vagy narancslé adja meg a végső ízt. Miért is ne tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy mindennapi gyógyszerünket élvezhetőbbé tegyük?
Minden teareceptet 100 gr mennyiségre vonatkozik. Ez megfelel egy normál méretű teás zacskó térfogatának és általában ez a mennyiség szükséges egy rövid távú terápiához. Egyszerű teákat ajánlunk, amelyek egy-, két-, legfeljebb háromféle gyógynövényből készíthetők. Ilyenkor felesleges a recept. Keverjék össze a megadott növényeket egyenlő arányban. Ha már megfelelő tapasztalatot szereztek, egy idő múlva ízlésüknek és szükségleteiknek megfelelően saját maguk is változtathatják a mennyiségeket.
Sok ember számára előnyösebb az instant teák használata. A gyorsan oldódó tea nem igényel hosszas előkészületeket, a forró vagy hideg vizet egyszerűen rá kell önteni a teaporra. Hosszú évekig kerültük az ilyen jellegű instant-teákat, mert ezek mostanáig cukorbázisúak voltak. Az utóbbi időben azonban sikerült Svájcban kifejleszteni egy semleges fehérjehordozót az instant teák számára. Egy speciális eljárással a növényextraktumot erre az új hordozóanyagra viszik. Az anyagoknak nincs semmi ízük, és nem tartalmaznak kalóriát, tehát a cukorbetegek is ihatják anélkül, hogy felesleges szénhidrátot vinnének be szervezetükbe. A gyorsan oldódó teáknak a legfőbb előnye az, hogy utazás közben vagy a munkahelyen pillanatok alatt elkészíthetők.
Egyes növények fürdő vagy inhalálás formájában hatnak kedvezőbben, kiváltképp a nagy illóolaj tartalmú gyógynövények (pl. a kakukkfű).
Ismét más növények külsőleg alkalmazhatók a leghatásosabban, kenőcs vagy gyógyír (pl. a körömvirág) vagy olajos olajos kivonat (pl. az orbáncfű) formában. Vannak növények, amelyek belsőleg alkalmazva veszélyesek, külsőleg viszont gyógyító hatásúak (pl. az árnika).
Más gyógynövények akkor fejtik ki legjobban hatásúakat, ha vizes borogatásként alkalmazzuk őket (pl. a svédkeserű), ismét mások pedig száraz borogatás formájában (pl. a kamilla).
Vannak olyan gyógynövények is, amelyek akkor a leghatásosabbak, ha frissen fogyasztjuk őket: salátának, (friss) főzeléknek (pl. a csalán). Előfordul, hogy egy és ugyanazon növény az extraktálástól függően más és más hatással bír: másként hat, ha pl. vízzel teaként, megint másként, ha alkohol-víz elegyével tinktúraként, megint másként, ha növényi olajjal kivonatolják (pl. az orbáncfű). Mindez a gyógynövénygyógyászat évezredes tradícióiból szerzett tapasztalat. Aki a gyógynövényekkel kapcsolatban csak a teákra gondol, csak felületesen ítéli meg azokat.
Belső alkalmazási mód: a gyógytea
Kezdjük a legegyszerűbbel: a továbbiakban a teakészítés néhány alapszabályával ismerkedünk meg. Gyógyszerészetileg a tea növényi részekből álló hígított extraktumnak (kivonatnak) tekintendő, amelyben a hatóanyagokat igen pontos adagolásban forró vízben kioldjuk. Amikor én a növényeimet lobogó forró vízzel leforrázom, a gyógyszerész ezt forróvíz-infúziumnak nevezi. Amikor a növényeket hideg vízzel öntöm le, néhány óráig vagy egy éjszakán át állni hagyom, majd iható hőmérsékletűre felmelegítem, a gyógyszerész számára ez a hidegvíz-infúzum. Bizonyos növények esetében kívánatos, hogy ezen a kissé hosszadalmasabb módon készüljön az extrahálás (kivonatolás), nehogy a túlzott hőhatásra bizonyos, erre érzékeny anyagok szétroncsolódjanak (pl. a papsajt nyálka- anyagai. Ily módon alkalmasint elkerülhető, hogy a mérgező vagy nem kívánatos hatóanyagok kioldódjanak (pl. a fagyöngyből a viscotixin). Néha a kemény részeket (gyökereket, kérget, fás részeket) kell extrahálni. Ilyen esetben először hideg vízben megpuhítjuk, majd felforraljuk ezeket. Ez az eljárásmód a főzet készítés. Könyvünk összes receptjénél és a felhasználási módoknál mindig az adott esetben legcélszerűbb elkészítési formát adjuk meg. Azokban az esetekben, amelyeknél nincs külön feltüntetve az elkészítési utasítás, mindig az egyszerű forróvíz-infúziumot alkalmazzák.
A gyógynövényeket friss vagy szárított formában használjuk tea készitéshez, ahol is érvényesül az alapszabály: minél vékonyabb és puhább a növényi rész, annál rövidebb az extrahálási idő; minél keményebb, áthatolhatatlanabb a növényi rész, annál hosszabb és/vagy annál forróbb a kivonat.
Ha pompás illatú bodza virágteát akarunk kapni, elegendő lobogó vízzel leforrázni a növényt, majd három percig állni hagyni. A mezei zsurlóból és borókabogyóból készülő vese-, és húgyhólyagtea megfelelő extrahálásához már tíz percig kell állni hagyni a növényeket leforrázás után. Ha csipkebogyóból akarunk erős teát készíteni, akkor a bogyókat tíz percen keresztül kell a vízben forralni, hiszen a növény magja rendkívül kemény. Ez esetben a magas hőmérséklet fokozza az extrakciót. Ha hatásos máj-, epeteára van szükségünk, amely nagyrészt keserű gyökerekből — angyalgyökérből és lándzsás útifűből — készül, ajánlatos a teát egy éjszakán át áztatni és reggel gyorsan újra felforralni. Ebben a példában az extrakció időtartama nő. A kész teakeverékeket rendszerint keményebb és lágyabb, azaz könnyebben ill. nehezebben kivonható részekből állítják össze, ezért közepes extrahálási időt kell választanunk.
A teát legegyszerűbben egy pamutból készüli teaszűrő háló segítségével készíthetjük el. A drótkeretre szerelt hálói a csészébe vagy kannába lógatjuk, s azt néhányszor megmártjuk a vízben. Az extrakciós idő leteltével a növényeket hálóstól kiemeljük a teából. A „teatojás" használatát nem tanácsoljuk, mert ebben a növények túl szorosan préselődnek össze, s a víz okozta térfogat növekedés következtében a hatóanyagok nem képesek kellően kioldódni. Nemcsak a tea színéről van szó, hanem inkább arról, hogy a legfontosabb hatóanyagok kerüljenek az oldatba. A sötét szín azt jelenti, hogy a növényekből sok hatóanyag kioldódott, de nem feltétlenül azok, amelyekre az adott terápiához szükség van.
További fontos alapszabály, hogy a teát amíg ülepszik, egy fedővel vagy egy kistányérral takarjuk le. Az illóolajok és egyéb hatóanyagok különösen illékonyak, de lefedve nehezebben szöknek el. A fedél aljára kicsapódott csöppeket leszűrve adjuk hozzá a kivonathoz.
Az alapszabály: egy csésze vízhez (=150 ml) egy-két púpozott teáskanálnyi növényt számítunk. A víz a tea esetében hármas szerepet játszik: elsősorban víz az extrakciós alany, másodsorban ez a hordozóanyag (vagyis a víz „szállítja" a kioldódott anyagokat), harmadsorban az emberi testben mint öblítőszer működik. A bélbolyhok a teaoldatot hatóanyagaival együtt igen könnyen és gyorsan asszimilálják, olyan betegségstádiumban is, amikorra táplálékfelvétel nehézségekbe ütközik. Egyébként ismert tény a természetgyógyászatban az is, hogy a legtöbb ember túl kevés folyadékot vesz magához. Hogy biztosítani lehessen az emésztő- és szövetnedvek állandó átmosását, naponta legalább 2—3 liter folyadékot ajánlatos fogyasztani. A gyógyteákat kb. tizenöt perces időközönként — forrón vagy melegen — kortyonként célszerű inni. Ily módon a test negyedóránként reagál egy-egy korty teára és ezáltal arra kényszerül, hogy a káros hatásokat saját erejéből küszöbölje ki. A legcélszerűbb, ha reggelenként meghatározott mennyiségű teát elkészítünk és azt napközben termoszban tároljuk.
Mivel minden egyes gyógynövény más összetételű és felépítésű, ésszerű a különböző növényeket a teakeverékek készítésekor kombinálni. Minden egyes növény különböző módon hat a szervezet meghatározott funkciózavaraira. Egy hagyományos köhögés elleni tea csupa olyan növényt tartalmaz, amely a tüdőre, a hörgőkre és a nyálkahártyára is hat, de az egyik alkotórész nyálkaoldó, a másik ingercsillapító, a harmadik köptető, a negyedik nyugtató, az ötödik immunfokozó, a hatodik fertőtlenítő hatású. Itt mutatkozik meg a gyógyszerész vagy a gyógynövény szakember művészete: az optimális receptúra összeállításában. Egy jó tanács a gyakorlati felhasználáshoz: a keveréket használat előtt erősen rázzák össze vagy „keverjék" meg.
Még ha a gyógyító hatás elsőbbséget is élvez, törekedjünk arra, hogy a lehetőségekhez képest kellemes ízt adjunk teánknak. Mit érünk vele, ha a tea ugyan hatásos, de förtelmes az íze és az ember nem képes rávenni magát a rendszeres fogyasztásra. Egy epe- vagy májtea esetében a sok keserű anyagot tartalmazó főzetet ki kell egészíteni nagyobb élvezeti értékű, kevésbé „célzott" hatású alkotórészekkel (pl. szeder- vagy málnalevéllel). Nem közömbös a teakeverék színe sem, ezért a kellő színhatás elérése érdekében úgynevezett színező- drogokat (körömvirág- és búzavirágszirom) adnak hozzá.
Minden teát ízlés szerint lehet édesíteni, kivéve azokat, amelyeknél ezt külön jelzik. Mint egészségüket védő kor- édesítése társaink többsége, a cukorral szemben mi is előnyben részesítjük a mézet, a juharszirupot vagy a gyümölcslevet. Gyakran egy-két csepp frissen kifacsart citrom- vagy narancslé adja meg a végső ízt. Miért is ne tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy mindennapi gyógyszerünket élvezhetőbbé tegyük?
Minden teareceptet 100 gr mennyiségre vonatkozik. Ez megfelel egy normál méretű teás zacskó térfogatának és általában ez a mennyiség szükséges egy rövid távú terápiához. Egyszerű teákat ajánlunk, amelyek egy-, két-, legfeljebb háromféle gyógynövényből készíthetők. Ilyenkor felesleges a recept. Keverjék össze a megadott növényeket egyenlő arányban. Ha már megfelelő tapasztalatot szereztek, egy idő múlva ízlésüknek és szükségleteiknek megfelelően saját maguk is változtathatják a mennyiségeket.
Sok ember számára előnyösebb az instant teák használata. A gyorsan oldódó tea nem igényel hosszas előkészületeket, a forró vagy hideg vizet egyszerűen rá kell önteni a teaporra. Hosszú évekig kerültük az ilyen jellegű instant-teákat, mert ezek mostanáig cukorbázisúak voltak. Az utóbbi időben azonban sikerült Svájcban kifejleszteni egy semleges fehérjehordozót az instant teák számára. Egy speciális eljárással a növényextraktumot erre az új hordozóanyagra viszik. Az anyagoknak nincs semmi ízük, és nem tartalmaznak kalóriát, tehát a cukorbetegek is ihatják anélkül, hogy felesleges szénhidrátot vinnének be szervezetükbe. A gyorsan oldódó teáknak a legfőbb előnye az, hogy utazás közben vagy a munkahelyen pillanatok alatt elkészíthetők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése