Hogyan bánjunk a gyógynövényekkel

„Nem csak tudnunk kell, hanem a tudást alkalmazni is. Nem csak akarnunk kell, hanem cselekednünk is."

Ami bennünket a gyógynövény gyógyászatban a kezdet kezdetén a legjobban megragadott, kétségkívül a növé­nyek saját kezű gyűjtése volt. Ha magunk gyűjtjük a nö­vényeket, nemcsak azt tanuljuk meg, hogyan lehet egyi­ket megkülönböztetni a másiktól, Ennél sokkal többről van szó.

Gyűjtsük magunk és így ismerjük meg a gyógynövényeket!

A saját gyűjtés arra kényszerít bennünket, hogy a lehető legpontosabban érzékeljük és megfigyeljük a természettel. Minden gyógynövénynek megvan a maga tipikus előfordulási helye, amely a talaj minőségtől, az ásványi anyagok összetételétől, a nedvességtől és szárazságtól, a tengerszint feletti magasságtól, a fény- és árnyékviszo­nyoktól, a terület hasznosításától és egyéb tényezőktől függ. A gyapjúsás például — amely hagyományos köhö­gés elleni szer — elsősorban ősi, érintetlen láp vidéken nő. A közvetlen mellette elterülő szántóföldön már nem ta­lálja meg a megfelelő lét feltételeket és nem tenyészik. A sárga tárnicsot — kiváló májbetegség elleni szer — csak az 1500—2000 m magasan fekvő hegyi réteken lehet meg­ találni. A korpafű szintén magas fekvésű helyeken bur­jánzik, de kizárólag tűlevelű erdőkben, ahol a vastag tű- ruházat sok árnyékot ad. Mihelyt kopaszra irtanak egy erdős területet és a napsugarak akadálytalanul érik a ta­lajt, a korpafű azonnal eltűnik. Ennek a növénynek a tö­kéletes ellentéte a kakukkfű, amely jól bevált köhögés el­leni szer. Sok napfényt igényel. Ilyenkor dúsan virágzik és intenzíven ontja illatát. A legtöbb nagy illóolaj tartalmú gyógyfű napfény kedvelő növény; mind illatuk, mind gyógyhatásúk lényegében az illóolajban rejlik és csak in­tenzív nap sugárzás hatására fejlődik ki. Akadnak olyan növények is, amelyek még azt is elviselik, ha ember vagy állat lábbal tapos rajtuk. Ilyen például a lándzsás útifű, amely kimondottan az ember járta utakon nő, de megta­lálható a házak előtti kertekben és a kaszálókon is. A me­zei katáng gyakran a poros útszéleken tenyészik- Mind­két növény a német elnevezését az emberhez közeli elő­fordulási helyéről kapta.

Minden gyógynövénynek megvan a maga jellegzetes termő helye; ha tehát magunk gyűjtjük a növényeket, helyek megtanuljuk, hogy a tájat ilyen szemszögből is nézzük.

Magaslatok és lejtők, völgyek, vízfolyások, ereszkedők, hegyoldalak, erdők, legelők, mezsgyék, fa csoportok — mindez a hozzáértőnek már messziről elárulja, hogy mi­lyen gyógynövényeket találhat ott. Ha ismerjük őket, még a mozgó autóból is megállapíthatjuk, hol, milyen növény tenyészik.

A természet ilyen intuitív átélése és érzékelése minden bizonnyal az élet legszebb és legértékesebb dolgai közé tartozik, A növényzetet természetesen nem elszigetelve érzékeljük, hanem a vadon élőállatokkal, rovarokkal, kö­vekkel, vizekkel együtt. Ha a szabadban járkálunk, szinte úgy érezzük mintha állandó felfedező úton lennénk: va­lamit mindig megtapinthatunk, megszagolhatunk, meg­ízlelhetünk és ez soha nem válik unalmassá.

Ha valaki maga gyűjti a növényeket, saját tapasztalatai alapján tanulja meg a velük való bánásmódot is. Egy nö­vényt minden érzékszervünkkel érzékelünk és ezáltal in­tuitíve fogjuk fel tulajdonságait, karakterét. Így kialakul a gyógynövények iránti érzék, amelynek a gyógynövények

elméleti tanulmányozása mellett olyan gyakorlati haszna is van, hogy később a konkrét személy esetében helyesen tudjuk a gyógyfüvet számára kiválasztani, vagy össze tu­dunk állítani egy recepturát.

Minden általunk vezetett gyógynövény gyűjtő túra al­kalmával azon fáradoztunk, hogy az embereket a termé­szet intenzív megfigyelésére ösztönözzük. Az utunkba ke­rülő növényeket minden érzékszervünkkel érzékelnünk kell: szemünkkel, orrunkkal, kezünkkel, bőrünkkel, nyel­vünkkel (ez persze veszélyes lehet, ha nem vagyunk bizto­sak a dolgunkban). Sok ember már teljesen elfelejtette ezt. Különösen az Egyesült Államokban döbbentünk meg gyakran, sőt csodálkoztunk is, hogy az embereknek mi­lyen kevés kapcsolatuk van az őket körülvevő természettel. Nem ismerik a természetet, hiszen soha nem járnak gya­log, még kevésbé utaznak falura, vidékre. Hogy is szeret­hetnék akkor a természetet? Mi, németek, szerencsére át­vettük elődeink azon jó szokását, hogy sokat sétálunk az erdőkben, a folyópartokon. A túrázás, úgy mint valami­kor, most is népi sport öregnek és fiatalnak egyaránt.

A kezdő gyógynövény gyűjtőnek azonban semmi esetre sem szabad szakmai irányítás nélkül, könnyelműen és meggondo­latlanul megkóstolni és gyűjteni a növényeket! Sok mérgező bogyó van, amelyek nagyon csábítóan néznek ki, s persze van­nak olyan virágok és gyökerek is, amelyek halálosan mérgezőek. Tehát igen biztosnak kell lennünk a dolgunkban, ha a ter­mészetben vadon tenyésző gyógynövényeket gyűjteni akarjuk.

A növények hasznosítható részei és a begyűjtés ideje

Nagyon fontos tudnunk azt is, hogy a növény mely részei gyógyhatásúak, ennél fogva melyik a megfelelő begyűjté­si idő.

Sok gyógynövénynél az egész növényt felhasználják, Az egész vagyis az összes föld feletti részt. A patikusok ezt „herba" növény néven ismerik, ami „növényt" jelent. Ha tehát a későbbi fejezetek receptjeiben fagyöngyről vagy közönséges aranyvesszőről lesz sző, ezen mindig a „herba" értendő. Ha nincs megadva, hogy levél vagy virág, akkor minden esetben a „herbát", (az egész fold feletti részt) értjük. Sokféle gyógynövénynek csak a virágait szüreteljük. A gyógyszerész szaknyelvben ezt „nos" vagy „llores" néven ismerjük. Mindkét esetben az optimális szedési idő akkor van, amikor a növény éppen hogy elkezd virágozni. Ugyanis ekkor éri el vitalitásának csúcspontját. Ilyenkor tartalmazza a legtöbb hatóanyagot.  Igen gyakran a gyógynövényeknek csak a leveleit hasz­nálják fel. A latin elnevezés: „folíum" vagy „fólia". Sok ta­vaszi növénynek pl. a gyermekláncfűnek, a nagy csalán­nak vagy a nyírnek, amelyek salátának, fűszernövénynek vagy vértisztító kúrára is alkalmasak, a friss új levélkéit szedjük le, amikor még friss zöldek, tehát nem fejlődtek ki teljesen. Ekkor finom és gyönge az ízük, de már tartal­mazzák mindazokat a fontos anyagokat, amelyekkel szervezetünket kitisztíthatjuk és salaktalaníthatjuk. Gyökerek Ha a gyógynövények gyökereit (latinul „radix") kell felhasználnunk, nagyon óvatosan kell eljárnunk. Gondo­san kell kiásnunk őket, lehetőleg úgy, hogy ne sérüljenek meg. A gyökér egy darabját hagyjuk meg, hogy a növény tovább éljen és szaporodjon. A legjobb időpont erre az ősz vagy a kora tavasz, amikor a növény tenyészereje a föld alatt, a gyökerekben koncentrálódik. A magokat és a gyümölcsöket akkor szüreteljük, ha azok teljesen érettek. Ha valaki ismeri a különbséget az érett és az éretlen körte között, könnyen el tudja képzelni, mekkora lehet a különbség pl. a csipke bogyó hatóanyagainak és hatásának esetében, attól függően, hogy az érési időben vagy túl korán szedték le.

A növények népi elnevezése gyakran félreértésekhez ve­zet, mert azok nemcsak országról országra, nyelvről nyelvre változnak, hanem még egy adott körzeten belül is változhatnak.