2010. szeptember 9., csütörtök

A fejfájás

Ha a fejfájásról beszelünk, azt kell megértenünk, hogy itt nem egy betegségről, hanem egy tünetről van szó. Ter­mészetgyógyászként tehát nem arra törekszünk, hogy a tüneteket „elnyomjuk", hanem hogy ezek okait felderít­sük
. Mindenkit lebeszélünk arról, hogy a fejfájást fájda­lomcsillapítókkal szüntesse meg. íme egy kis történet fel­fogásunk illusztrálására:
Tegyük fel, hogy van otthon egy fagyasztószekrényük. Egyik nap kigyullad rajta a meghibásodást jelző kis piros lámpa. Kihívják a szerelőt, aki rögtön nekilát megjavítani a készüléket. Végül kinyitja a lámpa dobozát és kicsavar­ja az égőt. Ezek után kijelenti, hogy megjavította a fa­gyasztót, hiszen a kis lámpa már nem világít. Meg lenné­nek elégedve az ilyesfajta javítással? Biztos, hogy nem. Ugyanez történik akkor is, ha a fejfájás ellen fájdalomcsil­lapítót vesznek be vagy az alvászavarokat altatókkal pró­bálják megszüntetni. Csak a piros ellenőrzőlámpát, a tü­neteket „kapcsolják" ki. A fájdalom a riasztójelzés, a szer­vezet metsző kiáltása, hogy „segítség, baj van". Ha a test nem kapja meg a megfelelő törődést és ügyelmet, ha minden újabb kérést, azaz minden újabb fájdalmat fáj­dalomcsillapítóval hárítunk el, a szervezet hosszan tartó fájdalommal reagál. Egyedül Németországban mintegy három és fél — hét és fél millió ember szenved állandó fej­fájásban.

A fejfájás különféle okai

Gyomorrontás

Ha a fejfájás csak alkalomszerűen vagy ritkán jelentkezik, ez egyértelműen a más megbetegedésekkel való össze­függésre utal. Az émelygéssel és hányingerrel kísért gyo­morrontást gyakran heves fejfájás is jelzi. Az alapbetegséget kell tehát kezelni, s azzal együtt a fejfájás is elmúlik. Igyanak tehát borsmentateát vagy „gyomorteát", vegye­nek be svédkeserűt vagy citromfű-tinktúrát és/vagy csi­náljanak egy svédkeserű-borogatást a felső hasra.
A természetgyógyászat szellemében egyébként ha hányingerünk van, hibás lépés a hányás megakadályozá­sa. Ellenkezőleg, ez egy spontán és természetes „levezeté­si" mód, és a hányás egész sor reflektórikus kiegyenlítő mechanizmust vált ki a napfonatban (Plexus solaris) és az emésztőrendszerben. A legtöbb felnőtt számára a há­nyás maga a borzalom, miközben a gyerekek rendszerint könnyedén túlteszik magukat rajta. A tapasztalat azt bi­zonyítja, hogy gyomorproblémák, felsőhasi görcsök és különösen migrénrohamok esetében közvetlenül a há­nyás után lényegesen enyhülnek a panaszok.

Bélfertőzés

A bélfertőzés is válthat ki fejfájást. Ez esetben segít a mályvatea, a zsályatea, a lenmagok és a svédkeserű-bo­rogatás.

Meghűléses megbetegedések

Megfázás és komoly nátha esetében az általános levert­ségérzést gyakran kíséri fejfájás; mindenekelőtt a hosszan elhúzódó homloküreg- és melléküreg gyulladás jár­hat egész napos, heves fejgörccsel. Közvetlen megkönnyebbülést hozhat a homlok és a halánték eukaliptusz ­vagy borsmenta olajjal való bedörzsölése illetve ezeknek az illóolajoknak orron át történő inhalálása, vagy a forró arcgőzfürdő. Mindazon intézkedések, melyeket a meghűléses megbetegedésekkel kapcsolatban említettünk, alkalmazhatók most is, tehát az echinacca- cseppek bevétele, kakukkfűfürdő, kamillás gőzfürdő és a homlokra helyezett svédkeserű-borogatás.

Magas vérnyomás

A magas vérnyomás is okozhat fejfájást és fülzúgást vagy fülcsengést: a tünet itt is fokozatosan megszűnik, ha a vérnyomást csökkentjük egy hosszasabb fagyöngykúrá­val vagy a táplálkozás átállításával.

Krónikus székrekedés

A táplálkozással összefüggésben, mint a fejfájást kiváltó okot nevezhetjük meg a krónikus székrekedést. Termé­szetesen a javulás döntő tényezője a ballasztanyagokban gazdag teljes értékű táplálék. Ne próbálják meg a pontos székletürítést drasztikusan ható kémiai vagy növényi has­hajtószerek rendszeres használatával kikényszeríteni. Ennek komoly mellékhatásai és messzemenő következményei lehetnek. Azok az embe­rek, akik a hiányos táplálkozás miatt krónikus bélrenyhe­ségben és az általa kiváltott tompa fejfájásban szenved­nek, rendszerint túl keveset mozognak. Ennek eredmé­nye az egész anyagcsere lelassulása, a túlsúly, a teljesít­ménycsökkenés, a lustaság stb...

Allergiák

Az allergiás megbetegedések kapcsán elég gyakran meg­figyelhettük, hogy a fejfájást az allergének (olyan anya­gok, amelyek allergiás reakciót váltanak ki) okozzák. A fejfájást többnyire más tünetek is kísérik, pl. nyálkahár­tya duzzanat, légszomj, bőrkiütés stb., ezek azonban nem igényelnek külön kezelési. Ha a fejfájás mint bizonyos élelmiszerben lévő anyagokkal szembeni allergiás reak­ció, vagy a légszomj egyetlen jeleként mutatkozik, feltét­lenül fel kell deríteni az összefüggéseket.
Mindenesetre meg kell próbálni, hogy „gyógykoplalással" vagy biológiai „átállító" terápiával (svédkeserű, csalántea vagy vértisztítótea) a szervezetet salaktalanítsuk és deszenzibilizáljuk.

Kémiai gyógyszerek

Azt hiszem szükségtelen megemlíteni, hogy a kémiai gyógyszerek mellékhatása nagyon gyakran fejfájás, ill. al­lergiás reakciók formájában jelentkezik. A sors különös iróniája, hogy van olyan típusú erős fejfájás, amelyet a fej­fájás elleni tabletták váltanak ki. Ez esetben szabályszerű mérgezésről van szó. U. H. Peters és Kurt Pollak „A fejfá­jástól meg lehet szabadulni" című könyv szerzői több ilyen, a klinikájukon megfordult páciensről tesznek emlí­tést. Ez egy circulus vitiosus, mivel a fájdalomcsillapítók fogyasztása totális rászokáshoz és tablettafüggőséghez vezethet. Az egyetlen járható út a fájdalomcsillapítók radikális megvonása és egy gondosan végigvitt „áthan­golás" idegserkentő szerek és pszichoterápia segítsé­gével.

Szempanaszok

Sok esetben a fejfájás okozója a rossz látás vagy a nem megfelelően illeszkedő kontaktlencse vagy szemüveg. A fejfájást a szemizmok túlterheltsége okozza. Ilyenkor cél­szerű akár a munkahelyen (ha a körülmények lehetővé teszik), akár otthon tíz percre hanyatt feküdni és svédkeserű-borogatást tenni a szemre. Ez akkor is jótékony ha­tású, ha a kontaktlencse irritálja (izgatja) a szemet és ez bizonyos körülmények között fejfájást okoz.

Panaszok a menstruációt megelőző időszakban

Azoknak a nőknek, akik a premenstruációs szakaszban, vagyis a menstruáció előtti napokban erős fejfájásban szenvednek, nagyon ajánlható a kankalinvirágból ké­szült tea. A teát nemcsak a panaszok megléte alatt, ha­nem hónapokon keresztül lehet fogyasztani, naponta há­romszor. Ha a fejfájás a változás korában (klimax) gyak­rabban és más jellegzetes tünettel együtt jelentkezik, ja­vasoljuk az orbáncfű, citromfű, komló és palástfű egyen­lő arányú keverékéből készüli tea fogyasztását.

Stressz

A negatív stressz okoz leggyakrabban fejfájást; ugyanak­kor ami az egyik ember számára stressz, a másik ember számára pozitív élményt jelenthet. Minden individuum­nak megvan tehát a saját „külön bejáratú" stressze. A sze­mélyes és az általánosan elismert stressz, amit a munka­helyi feszültség, az erős forgalomban való koncentrált au­tóvezetés, a bosszúságok, a teljesítménydrukk vált ki, re­dukálható az idegserkentést és nyugtatást szolgáló intéz­kedések révén. A citromfűből, macska­gyökérből vagy levendulából készült ellazító hatású gyógynövényfürdő meghozza az óhajtott kiegyenlítődést.

Az alábbiakban egy igen jó teakeverék receptjét mellé­keljük. Ez a teakeverék segítséget nyújt ahhoz, hogy meg­találjuk a stabil idegi és vitális egyensúlyt, s ennek követ­keztében a szokásos stresszt le tudjuk küzdeni. Ha na­gyon kimerültnek érzik magukat és már nem tudnak kel­lőképpen koncentrálni, tartsanak egy kis szünetet és ké­szítsék el az alább leírt teát. Igyanak is rögtön belőle egy­két csészényit:

Vitál-tea

kocsord                           20 g
damianalevél                    15 g
galagonyalevél és -virág    15 g
csipkebogyó magostól      15 g
rozmaringlevél                  13 g
hibiszkuszvirág                 10 g
Ilex paraguayensis             5 g
gyömbérgyökér                5 g
ginsenggyökér                  2 g

Ez az aromás tea reggelenként és napközben is fokozza a teljesítőképességet, Frissé tesz, helyettesíti a fekete teát és a kávét abban az esetben, ha egy kis „izgatószerre" van szükségünk idegeink károsítása nélkül.

Gyógykoplalás, vértisztítás, a táplálkozás átállítása

A súlyos, alkalmanként vissza-visszatérő fejfájást (mig­rént) viszonylag könnyen meg lehet szüntetni terápiás koplalás, intenzív vértisztító kúra vagy állati eredetű fe­hérjéket nem tartalmazó teljes értékű ¡ll. zöldségtáplál­kozásra való áttérés segítségével. A fejfájás ugyanis gyakran az anyagcsere rendszerben fellépő „blo­kádot" jelzi, amit a mérgek és salakanyagok gondos eltá­volításával illetve vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, klorofill bőséges bevitelével ki lehet küszöbölni. „A táp­lálkozást át kell állítani" — ezt nagyon egyszerű kimon­dani és leírni, de bizton állítható, hogy ez az a terápiás módszer, amelyet a legnehezebb végrehajtani. Hiszen a régen megszokott ételekről és ízekről lemondani nem­csak racionális önmegfigyelést és analízist kíván az em­bertől, hanem azt az eltökéltséget is, hogy alávetjük ma­gunkat a hatékony „elvonási" reakcióknak (mint a dohá­nyosok, amikor leszoknak a cigarettáról). Ez bizony aka­raterőt és a biológiai összefüggések figyelembevételét kö­veteli meg tőlünk.

A „Typus Migrenicus" — a migrénes típusú ember
A súlyos, krónikus fejfájás és a tipikus migrénes rohamok min­tapéldái a pszichoszomatikus zavaroknak, amelyeket ugyan le­het enyhíteni és javítani fizikális és gyógynövényterápiával, de tulajdonképpen addig nem gyógyíthatóak, amíg az alapvető lelki problémákat nem tudatosítják és nem dolgozzák fel. Egy­szerűen ki kell találni, mi az oka a hasogató migrénes fejfájás­nak.
A migrénes roham az agyi erek szűkületében jelentkezik és igen gyakori kísérő tünete a fényre való érzékenység, a szemkáprázás, az émelygés, a hányinger és a heves hát-, tarkó-, nyakizomzati görcs.
Rendszerint ezek az izomgörcsök a migrénes roham lé­nyegi kiváltó okai. Ha rendszeres kezelésben részesülnek a görcsök, a rohamok gyakoriságát csökkenteni lehet, függetlenül a pszichikai „kioldómechanizmustól".

Kamillás hátborogatás

Az izomkötegek és -csomók fájdalmas görcseinek oldásá­ban valóságos csodát művel a forró kamillás borogatás: először is készítsünk egy csésze kamillavirágból és két li­ter vízből erős kamillateát, amelyet lefedve hagyjunk kb. 10 percig állni, majd szűrjük le. Fektessük a pácienst hasra, és készítsünk mindent elő, amire majd szükségünk lesz: egy nagy fazekat a kamilla infúziummal, két kisebb mé­retű frottírtörülközőt, egy üveg orbáncfűolajat. Ezután mártsuk az egyik törülközőt a teába, csavarjuk ki és ami­lyen forrón csak lehel, borítsuk a páciens tarkójára, vállá­ra és hátára. A következő lépésben a második törülközőt itatjuk át a kamilla infúziummal, kicsavarjuk, kisimítva ráte­rítjük az elsőre és a „csomagot" megfordítjuk. Tehát az új, forró borogatás kerül a bőrre. Most vegyük le a felső, ép­pen hogy lehűlt kendőt, nedvesítsük be újra, csavarjuk ki, helyezzük a másikra, fordítsuk meg. Ezt a műveletet is­mételjük meg legalább hússzor. Az sem baj, ha ennél is többször végezzük a borogatást, egészen addig, amíg a páciens nem érzi a feszültség jótékony oldódását (a gya­kori mély sóhajtás is biztos jele az ellazulásnak). Ez után a kezelés után a bőr erősen kivörösödik, ezért gondosan be kell dörzsölni az orbáncfűolajjal. Egy kis pihenés vagy szundikálás sem árt. El sem hinnék, hogy milyen kelle­mesen lazító és jótékony hatása van az efféle kezelésnek.
Az egyszerű, forróvizes borogatás is igen jótékony hatású és ideális előkészítője lehet a további kezeléseknek, mint pl. a masszírozásnak (masszázs) vagy a kiroterápiás módsze­reknek. A kamillás adalék csak fokozza a görcsoldó hatást.
A migrénes páciens nemigen akar időt szakítani magá­nak az ilyen profílakükus (megelőző) borogatások elvégzésére, sőt... Ha azonban a partner, hozzátartozó vagy ápoló képes rávenni a beteget, hogy alávesse magát a pro­cedúrának, a kezelés már csak azért is hatásos lesz, mert a páciens megérzi a másik ember szeretetteljes törődését, figyelmét. Számtalan esetben tapasztaltuk és kipróbál­tuk mindezt, igen pozitív eredménnyel.
Abban az esetben, ha a migrénes betegnek nincs „segítőtársa", jól alkalmazható módszer a vörös fénnyel törté­nő besugárzás a hát- és a tarkóizomzat görcsének oldásá­ra. Nagyon egyszerűen, egyedül is végezhető kezelés; a hatása is ugyanolyan jótékony. Némely esetben az egy­szerű forróvizes borogatás is segít, amikor a benedvesített forró törülközőt a tarkónkra helyezzük.


Nagyon jó eredményeket értünk el migrénes betegek ke­zelésében az alábbi teakeverékkel:

Migréntea

rozmaringlevél                 30 g
borsmentalevél                20 g
citromfűlevél                   20 g
ibolya (az egész növény) 15 g
őszi margitvirág               13 g
ibolyavirág                        2 g

A kész tea kimondottan jóízű és ezért több hónapon át naponta fogyasztható. A rozmaring illóolaja érlágító, vérkeringés-fokozó, élénkítő és frissítő hatású, ezért a tea reggelire, „ébresztőként" is ajánlható. Paavo Airola nevé­hez fűződik az a felfedezés, hogy az ibolya egész növénye   Ibolya és virága migrén ellen igen jó hatású. A homeopátia és a Paracelsus által megfogalmazott gyógynövénytan is megegyezik abban, hogy a kellemes illatú ibolya különle­ges ellenszere a migrénnek. A migrénben szenvedő beteg sem képes elviselni az erős fényt, ugyanígy az ibolya is ke­rüli a napot és a fényt, csak árnyékban érzi jól magát.

Őszi margitvirág
( Chrysanthemum parthenium)

Az őszi rnargitvirág az utóbbi időben vált igen népszerű­vé, Angliából indult hódító útjára. Eddig csak olyan mig­rénes páciensekről tudtunk, akik napi egy-két margitvi­ráglevél elrágása után a migrénes rohamok csökkenésé­ről számoltak be. Az utóbbi években Londonban elvég­zett két szúrópróbaszerű vizsgálat alátámasztotta azt a feltételezést, hogy a margitvirág levelének profilaktikus fogyasztása a migrénes rohamokat meggátolja ill. csök­kenti. A hatásmechanizmus azonban mind ez idáig nem ismeretes. A drogot külön teaként, vagy keverékben al­kalmazzák.



Rozmaring
(Rosmarinus offiánalis)

A rozmaring tipikus Földközi-tenger melléki növény, amelyet már évezredek óta alkalmaznak gyógyító szer­ként ezekben az országokban. Az örökzöld, erősen aro­más illatú rozmaringbokornak göcsörtös, fás ágai és gallyai vannak. Fonákukon ezüstszürke levelei viszonylag kemények, tű formájúak. A finom világoskék virágok sok méhet vonzanak. A kertjeinkben csak akkor tenyészik, ha télen védve van a fagytól. A frissen illatozó leveleket és fia­tal hajtásokat használják fel, amelyek illóolajat és egy, a kámforhoz hasonló vérkeringés fokozó anyagot tartal­maznak.

Külső felhasználás

A régi iratokban így írnak a rozmaringról: „Ez a növény az embert belülről kifelé melegíti". Ezt a ionizáló hatást aknázzák ki a rozmaringlevéllel vagy -olajjal adalékolt fürdők. A rozmaringfürdő frissítő, testi és szellemi lehan­goltság esetén élénkítő hatású, ezért a fejfájásra hajlamos emberek profilaktikus kezelésében igen jól alkalmazható. A tusfürdő vagy szappan adalékanyagaként a rozma­ring már az illata miatt is élénkítő, aktivizáló hatású.
A drog belsőleg alkalmazva (teaként vagy borkivonatként — rozmaringbor) vérkeringés fokozó, értágító, ser­kentő, melegítő és tudaterősítő hatású (fürdőként, külső­leg alkalmazva, úgyszintén).

Belső felhasználás

A rozmaringbor segítséget nyújt mindazoknak, akik in­gerszegénységben szenvednek: alacsony vérnyomású embereknek, lábadozóknak, idősebb, keveset mozgó embereknek. A tudomány elis­meri a rozmaring külsőleges felhasználásának hatékony­ságát az izom- és végtagreuma kiegészítő kezelésében. A rozmaring belsőleg a teltségérzés, puffadás esetében, a gyomor, bél, epehólyag könnyebb görcsszerű zavarainál hat jótékonyan.
Terhes nőknek nem szabad rozmaringteát inniuk, de alkalmázhatják a növényt gyógyfürdő elkészítéséhez.
A rozmaring igen népszerű aromás fűszernövény is.

Kombinált felhasználás

A fejfájásra hajlamos emberek túl sok belső feszültséget halmoznak fel, ezért nekik a migréntea mellett idegrend­szer-erősítő teákat, tinktúrákat és fürdőket ajánlunk: egyenlő arányban vett macskagyökérből, citromfűből és komlóból készült teát vagy orbáncfűteát. A citromfűből, levendulából vagy macskagyökérből készített kádfürdő jól ellazítja és kikapcsolja a szervezetet, még mielőtt az a túlfeszítettség és ezáltal a migrénroham állapotába jutna. A fejfájós emberek számára a dohányzás kész katasztrófa, hiszen köztudomású, hogy a nikotin nemcsak az idege­ket károsítja, hanem érszűkületet is okoz.
A fejfájás csillapító tabletták helyettesítésének másik alternatívája lehet a rozmaringból készített lábfürdő. Egy csészényi rozmaringlevélből egy-két liter vízzel forróvíz­ infúziót készítünk. A növényi főzetet a kádba öntjük és vízzel kellemes hőmérsékletűre feltöltjük úgy, hogy a víz még ellepje a bokákat. Kb. 10 perc múlva a lábakat ki­emeljük és egy pillanatra a már előkészített jéghideg víz­be dugjuk. Ezt a „válltófürdőt" még egyszer megismétel­hetjük. Ezzel az eljárással az összes feszültség és blokkolt energia lehúzódik a fejből a lábakba. Akut migrénes fáj­dalom esetében is nagyon megkönnyebbül az ember, bár a módszer nagyon egyszerűnek tűnik. A kamillás boro­gatáshoz hasonlóan képes megakadályozni a roham ki­fejlődését is. Az összes külső felhasználási mód akkor éri el célját, ha a fej környékét hűtjük, azonban a rozmaringos hideg-meleg lábfürdő a leghatásosabb. Próbálják ki először és csak utána ítéljenek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése